Berlin.

Egy a történelem során sokat szenvedett világváros, amely minden eddiginél ellentmondásosabban próbálja elfedni és egyúttal megmutatni a sebeit. 

Berlin.

Lüktet.

Rohan.

Acsarkodik.

Gúnyolódik.

Beint.

Lélegzik - sóhajt, liheg, néha közben bosszúsan morog. 

Berlin volt az első olyan európai város, ami azt az érzést keltette bennem, mintha egy hús-vér ember lenne, jó és rossz tulajdonságokkal, szokásokkal, hóbortokkal és a már említett sebhelyekkel. Az ott eltöltött hosszú hétvége alatt olyan kép alakult ki bennem a városról, ami kevésbé hízelgő, de annál érdekesebb és sokrétűbb.

Berlin egyébként egy rohadt jó hely, de érteni kell, miért olyan, amilyen.

Kép forrása: Google

A Schönefelden, Berlin egyik (ideiglenesen legfőbbnek nevezett) repterén is meglepődtünk: abszolút nem tükrözte a német precizitást, tisztaságra való törekvést; inkább volt összeillesztett bádoglemezekből épült tákolmány, mint repülőtér. Az S9-es S-Bahnnal, vagyis gyorsvasúttal megtett 35 perces úton kételyeim tovább erősödtek: ez lenne az? Koszos elővárosok, szedett-vedett házak, mindenféle rendszer vagy koncepció nélkül. Amikor már a Schönhauser Allee-n szálltunk át a metróra, már három hajléktalan kért tőlünk - udvariatlan stílusban - pénzt, és egy aktivista is kérte a figyelmünket. (Minden bizonnyal nemes cél érdekében, de annál alkalmatlanabb időpontban. Értékelni tudnám az etikusabb lobbizást: például ha nem akarnának szórólapot rám tukmálni, amikor mindkét kezem tele van, vagy ha nem szólítanának le idegenek, ha térképpel és bőrönddel haladok át éppen egy zebrán.) Végül a Rosa-Luxemburg-Platz megállótól forgolódva igyekeztünk belőni a megfelelő irányt a Torstraße 60 felé, a párszáz méteres sétából sikerült közel félórás szerencsétlenkedést csinálni, miután az utca számozását elegánsan kettévágták, így eltévedtünk. Semmi gond. 

A Hostel Aloha egy műemlékjellegű épületben található, egy ódon, faborítású lépcsőházból nyíló óriási lakás a második emeleten. A lépcsőházba reggel 6 és dél között az épület saját bejáratán juthattunk be, de délutántól egészen kora reggelig a lépcsőház mellett található ún. convenience shopon keresztül (ami a legegyetemistabarátabb kisbolt volt, amit valaha láttam: sör, bor, tömény, Ritter Sport, chips, mirelit pizza, Häagen-Dazs és a chilis babhoz való konzervek, valamint fogkefe, óvszer és cigaretta szerepelt a kínálatban). Mint utóbb kiderült, ennek az volt az oka, hogy a műemlék-épület bejáratát kíméljék. Nem mellesleg a kisbolt szinte non-stop nyitva volt, és dolgozott ott egy kedves, török srác, aki öt nyelven beszélt, és még akár hajnal 2-kor is kacsintgatva poénkodott. A hostel egy hatalmas, polgári lakásra emlékeztető létesítményben működött, az előteret recepcióvá alakították, ahol a nap nagy részében egy bárszéken kuporgott Arthur, a mintegy két méter magas, brazil vendéglátónk. (Ő csak négy nyelven beszélt.) Sajnos a szállásunkról nem készítettünk képeket, ezért a hostel honlapjáról vadásztam néhányat:

Igen, nem feltétlenül a nagymamád hoznád ide, de aki hátizsákkal érkezik, és csak egy matracra meg egy zárható ajtóra vágyik, azt kifejezetten szórakoztatja az ilyesmi. Hogy ajánlom-e a szállást? Igen, igen, igen! Mitte szélén, 5 perc sétára az Alexanderplatz-tól, bárok és éttermek szomszédságában voltunk, foglalni a hostel honlapján és akár Airbnb-n keresztül is lehet.  

***

Sehenswürdigkeiten, avagy mit érdemes (szerintünk) megnézni Berlinben:

Variációk kilátóra
Rászántuk a pénzt, és a berlini TV-toronyba, a Fernsehturmba mentünk fel bámészkodni. A jegyeket online foglaltuk le itt, miután többszöri utánanézés és levélváltások után kiderítettem, hogy a Berlin WelcomeCard nem ad akkora kedvezményt a helyben vásárolt jegyek árából, mintha előre lefoglalnám online. Így még sorba se kellett állni; ellenben SENKIT nem láttam, aki online vásárolt jeggyel érkezett volna. (Smells like gimmick.) A félperces liftutat követően megérkeztünk a bárral felszerelt, fedett kilátóra a Sphere-ben, vagyis gömbben, legnagyobb gyönyörűségemre a szovjet szputnyik műholdakra emlékeztetendő. (Imádom azt a fajta iróniát, ami szépen felújított, de végső soron kommunista utasításra készült épületekből árad.)

Egyelőre még nem jöttem rá, hogyan lehet normálisan beilleszteni képeket, ráadásul a képek minőségéért is elnézést kell kérnem; nem igazán működik a polárszűrő az okostelefonjainkon, már ha van rajtuk egyáltalán.

 Egy olcsó alternatíva, amiről egy kollégám mesélt, a Panoramapunkt a Potsdamer Platz-on, de télen, a szeles időben tartsuk szem előtt, hogy ez egy open-air kilátó. Ide diákoknak 6, felnőtteknek 7.50 € a jegy, míg a már említett Fernsehturmba a Fast View Ticket 17.50 € (pont egy egyessel több). Egyébként szerintem megérte kicsengetni a magasabb árat, hatalmas élmény volt az esteledő Berlint ilyen magasról látni; a Bar 203-ban egy Berliner Pilsner is lecsúszott, miközben alattunk araszoltak az autók.

Madame Tussauds
Akinek még nem volt szerencséje meglátogatni a londoni viaszmúzeumot, annak Berlinben jártakor érdemes lehet lesétálni az Unter den Lindenen (a hársfák alatt), a Friedrichstraße-n és a magyar nagykövetségen is túl, hogy egy rágógumival teleragaszgatott, szerencsétlen fa tőszomszédságában rátaláljon a Tussauds bejáratára. Az én bakancslistámon már azóta szerepelt a hely, amikor először tanultunk róla angolórán a gimiben. 

Tussauds után: Branderburgi kapu, Reichtag, Memorial to the Murdered Jews of Europe, Potsdamer Platz, Leipziger Straße, Gendamenmarkt, Deutcher Dom
Érdemes ebben a sorrendben haladni a látnivalókkal; mivel estére foglaltam időpontot a Reichstag kupolájába, ezért még egyszer vissza kellett mennünk a Brandenburgi Kapu felé, de ez egyáltalán nem volt baj. Itt lehet online beregisztrálni a látogatáshoz. Maga a belépés teljesen ingyenes, viszont érdemes mielőbb regisztrálni, akár egy-két hónappal az utazás előtt is, mert rendkívül nagy érdeklődésre tart számot az épület. A kupolának közvetlen összeköttetése van a terasszal, tehát aki télen megy oda, öltözzön (továbbra is) melegen. Audioguide-ot is biztosítanak a helyszínen, magyarul sajnos nem; ne felejtsétek el csatlakoztatni a fülhallgatót a device-ba, különben a tiétek sem fog működni. :D

Museum Island
Ha egy nappal több jut a városra, akkor minden bizonnyal az UNESCO-örökséggé nyilvánított múzeumszigeten töltöttem volna el az időt. Bár nem vagyok lelkes múzeumlátogató, de az itteni nagy kínálatból biztosan én is megtaláltam volna azt, ami érdekel. (Esetleg a Tussauds-t érdemes kicserélni egy Altes vagy Pergamonmuseumra.)

Amire szerintem érdemes még rászánni az időt: East Side Gallery, Humboldt-Universität, Rotes Rathaus vagyis Városháza, Checkpoint Charlie.

Aki szereti végigjárni a turistaútvonalakat és a legnépszerűbb, legklisésebb helyeket, annak innentől kezdve fölösleges tovább olvasnia. Ez a blog ugyanis olyan céllal íródik, ami az életérzést és a helyi embereket keresi, nem azt, ami szabadon guglizható. És bár mi is végigjártuk azt, amit "kötelezőnek" éreztünk when in Berlin, én mást keresek.

***

Kicsoda a berliner?
Igazságtalan lenne azt mondani, hogy mindenki ilyen és ilyen, de a berliniek nem ténferegnek az utcán, hanem öles léptekkel haladnak, mintha mindegyiküknek lenne úticélja. A fiatalok szinte kivétel nélkül dohányoznak, rengetegen közülük nyitott sörösüveggel (nem dobozos sörrel!) sétálnak, a kabátjukat nem húzzák össze, és bakancsot hordanak. (Két azaz zwei lányon láttam magassarkút.) Rengeteg bundát, kevés sálat láttam, a hótaposó és a pizsamanadrág tökéletesen megférnek egy szettben, és minél több a rúzs, annál jobb. A férfiak teknőckeretes, Jürgen Klopf-féle szemüvegkeretet hordanak (és minden bizonnyal mindenki Jürgen). 
Sokan valahonnan jöttek, és mennek valahová: szállásadónk, Arthur Brazíliából származik, élt már Rómában, és utolsó napunkon indult az Államokba huzamosabb időre; a convenience shopban dolgozó fickó török gyökerekkel rendelkezik, de már Németországban született, de közel egy évtizeden keresztül élt Japánban a kandzsit tanulmányozva. (Milyen jó tolmács lehetne belőlük... és persze eszük ágában sincs képezni magukat.)

Öltözni
A Humana-lánc egyik boltja akadt az utunkba, amelyről utóbb kiderült, hogy a legelmebetegebb göncök mekkája, és k*rva drága, úgyhogy mindent visszapakoltam. Soha nem jutott még az eszembe ilyen ruhákat felpróbálni - a pulóverek szerintem láthatóan nagyobb méretűek, mint kellene (don't care), a szürkéskék dzseki legfeljebb fesztiválra vagy jelmezbálba. (De nem 70 euróért.)

A Friedrichstraße-n megannyi Inditex és felsőkategóriás luxusbolt található, és a KaDaWe is mindenkinek beugrik Berlinről, ha shoppingolni szeretne; de aki a berlinibbet keresi, szerintem a hangárméretű, minimalista üzletekbe vagy a second-hand boltokba térjen be inkább. Sok-sok meglepetést okozhat egy magyar viszonylatokhoz szokott, Zarán meg Bershkán szocializálódott ember számára az a megannyi furcsa ruha, ami a német fővárosban fellelhető.

Enni
A német konyha állítólag nem a kifinomultságáról híres, de azért a currywurst kötelező, nem mellesleg finom is! Meglepődtünk azon, hogy mennyire ehető volt. Minden sarkon reggelizők és bagelesek tömkelege, de hadd ajánljam Il Buco di Heidi kávézóját, elsősorban az English vagy a Runner reggelit, mert ezek kiadósak, de a középár-kategóriásak.

És tényleg külön műfaj az ételfotózás... és láthatóan nem az én műfajom. Mindenesetre ekkorra már rég kihűlt.

Nem is erőltettük a német konyhát: indiait, vietnámit és török kebabot ettünk. A Potsdamer Platz közelében található Amritban a feltálalt étel annyira bőséges volt, hogy elcsomagoltattuk a maradékot, és volt vacsoránk is (és igen, prosztó vagy sem, de körbehordoztuk Berlinben a kajászacskót. Nincs pazarlás.) Úgy tűnt, hogy ez a berliniek által kedvelt menüs gyorsétterem, egymás hegyén-hátán ültünk, ide-oda szaladgáltak az indiai pincérek.
A Rosenthaler Straße-beli Cô Cô Bánh mì azért került fel a meglátogatandó éttermek listájára, mert még sosem ettem ezelőtt pho levest, és az ottani ételekről csupa jót olvastam, hallottam. Így megosztoztunk életünk első pho levesén, ehhez friss zöldségekkel és citromfüves húsgolyókkal megpakolt szendvicseket kértünk (utóbbi életmentőnek bizonyult másnap hajnalban a reptéren).

Inni
Bárhol. Itt-ott dohányzó kocsmákba, vagy egy-egy Hippies are welcomed vagy Gays are welcomed táblába botlani, amiktől én sokkal felszabadultabbnak éreztem magam. Talán itt tényleg mindenki az lehet, ami szeretne...? Sörből a választék szinte végtelen, de minél németebb és kiejthetetlenebb címkéje volt az üvegnek, annál szívesebben kortyoltuk el.

Menjetek Berlinbe! Látni, hallani, érezni kell.

... vagy mondjátok el, Ti mit gondoltok a német fővárosról!

Cöni